Ma egy szenvedős picit hoztam '81-ből, mert Fenrir kihozta belőlem a kegyetlenkedős gazembert. ^^’’ Egyébként buzgón pötyögöm a kihívásos novellámat, mellette gyűjtöm az ötleteket a Bilincsben című agymenésemhez, és mivel délelőtt bevágtam „ Az Európán kívüli világ” elnevezésű rémérdekes történelemleckét, még bűntudatom sincs. XD
Íme az egypercesem, ami kivételesen kétszáz darab szóból áll. ^^’’
Sirius zongorajátéka betölti az egész szobát, végigtáncol a penészes falakon, a betegségszagú bútorokon, bepillant a vércseppektől és kenyérmorzsáktól mocskos konyhába, majd ringató szeretettel megcirógatja Remust. A bódult fiatalember nyújtózkodik a kopottas kanapén, jólesőn sóhajtva a kezébe veszi az Esti Próféta október 31-ei számát, s egy íves mozdulattal kettétépi. Mintha így meg nem történtté tehetné a tragédiát…
Később őrült kacagásban tör ki, mert ez még mindig egyszerűbb, mint sírva elfogadni a tényeket, és mert így visszaképzelheti magát arra a verőfényes nyárdélutánra, amikor Sirius végre eljátszotta neki ezt a dalt. A felvételen hallani lehet a tizennyolc éves animágus méltatlankodó megjegyzéseit és felszabadult nevetését. Ő maga lelkes örömmel figyelte a hosszú ujjak magabiztos suhanását, a lehunyt szemhéjakat meg azt a halvány félmosolyt, amit talán még a fülbemászó dallamnál is jobban szeretett.
Remus elfojtja a kikívánkozó könnyeket, s inkább a csupasz padlón heverő nyugtatók és üres alkoholos üvegek közül próbálja meg kiszabadítani az egyik törött cigarettaszálat. Közben a barátaira gondol, James pajkos kacsintásaira és a szarvas méltóságteljes tartására, Peter zavart vihogására és a patkány törékenységére. Siriusra, az édes csókcsatáikra, a kéjes nyöszörgéssel megrészegített éjszakákra, és a kutya hűségesen csillogó, sárgás szemeire.
A dohány kaparja a torkát és csípi a szemét.
Sosem fogom visszakapni őket…
Nyugis napokat kívánok! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése