Tavaszillatok és más [SLASH]

Szeszélyes az április. Amíg a vizsgáimra készültem, csak borús felhőket láttam, gyöngyházfényű esőcseppeket az ablaküvegen, illetve a széllökések ellen dacosan védekező fákat; most azonban észrevettem a tavasznapsugarakat, és azt is, milyen édesen zöldekké értek a levelek odakinn. *.* Csodálatos, lassan minden virágba borul! :) Nálam egyébként épp nyárlehelet illata keveredik az orgonáéval, és Gackt dalolja a Mizerable című csodát, amiből konkrétan egy szót értek. ^^''

Remy számítógépe megdöglött, ami egyrészt sajnálatos, mert előfordulhat, hogy a Drága néhány írása elveszett, ugyanakkor a minap mégis viháncoltunk kicsit, hiszen lepötyögtük életünk első közös szösszenetét. ^^ Az Apróságok utolsó darabja lesz (a címe: Leleplezett légyott), de engedélyt kaptam megmutatni Nektek; az első két bekezdés Remy tollából származik, az utolsó kettő az enyémből. :)


A karjaiba csusszanó test az övéhez simul, érzi a sampon és a szappan illatát, miközben az ajkai az atléta alól előbukkanó feszes bőrt csókolgatják a váll és a nyak völgyében. Az egyik keze sietősen beszökik a bokszeralsóba (Boldog tizenötödik születésnapot, Sirius!), és kedvese már csak nyögni tud (El akarok szökni veled, Remus!), hangtalanul sóhajtani és ringatózni. Remus mosolyogva figyeli a rezdüléseit (Majd két év múlva...), újabb és újabb csókokat lehel a csupasz felületekre. A hajukkal nyáresti szellők játszanak, a hold pedig megvilágítja a tőlük pár méternyire sunnyogó, ravasz képű gnómokat.

A pár azonban takarásban marad a fal tövében, a fojtott hangokat (Annyira szeretlek!), cuppanásokat elnyomják a Black-estélyekre tartogatott fennkölt párbeszédek, a komolyzene és a mesterkélt nevetés. Az ablakokban fények villódznak, viszont van egy sötét üveg valahol a második emeleten, mely mögött egy kisfiú kuporog.

Regulus, aki az imént látta a tölgyfára átmászó testvérét (Nehogy leess, bátyus!), hallotta az ijedt kis nyikkanást, mikor megcsúszott a párkányon, és aki most izgatottan pislog le rájuk. A titkos légyott lelepleződött, kuncogva veszi el tőlük a magukénak hitt perceket (Azt ígérted, ma velem játszol!), s lábujjhegyen állva, kíváncsian lesi a csókolózó, furcsán vonagló kamaszokat. Jóllehet részleteket nem lát, hallja a bátyja halk, jóleső nyöszörgését, ahogy a másik fiú még jobban magához szorítja.

Végül Remus megcirógatja kedvese kipirult arcát (Indulnom kell.), mire egy gyengéd puszi a válasz (Nekem is.), és a kései látogató átlopakodik a kerten. A homályba veszett alak a kapuból még dob egy játékos csókot a levegőbe, integet, majd eltűnik a Black-testvérek szeme elől.


Ha Titanic-őrültek vagytok, mint én, akkor olvassátok Walter Lord A Titanic pusztulása című művét, mert hiteles és tényszerű, mégis olvasmányos és borzongató! *.* Ha pedig a Dora/Remus pároson szeretnétek olvadozni, akkor kattintsatok ide és pontozzatok szorgosan! ^^ (A filmnézegetők pedig lessenek bele a Forráskódba, mert izgalmasan kiszámíthatatlan! *.*)

Mosolygós szép napokat kívánok!

UI: Ugye, milyen gyönyörűséges Remusom van? ^^