Apaszemmel [SLASH]

Eltakarítottam a karácsonymaradványokat, minden hógömb, rénszarvas, hóember és mikulássapkás mackó visszakerült a szekrénybe. Két kis szerencsemalacom viszont még a polcról lesi ténykedéseimet a frissiben kitett, tavaszváró mű-, illetve plüssvirágok és más mütyürök közül. :)

A napokban elkészült az Apaszemmel című novellám, ami tulajdonképpen az én rózsaszín cukormázzal borított, gyermeki naivitásom. ^^’’ Van benne szerelem, apai féltés és kíváncsiság, vidámcsíkos napló, Remus, Sirius és egy csipetnyi karácsony is. Itt olvashatjátok. :) Az eredeti befejezése az alábbi százszavas lett volna: némi töprengést követően azonban úgy döntöttem, inkább nem töröm össze a történet idilljét. ^^’’ Íme: 


-    Visszaköltözhetek hozzád?
-    Persze.

Finoman megsimítom lázgyöngyöktől fényes homlokát. Látom a csalódottságot mézszínű szemeiben, a könnyek reszketését, miközben a teste rázkódik a hangtalan fájdalomtól („Harapás...”), de a görcsös remegés mögött haldokló szerelmes kamaszt nem akarom észrevenni. Helyette megigazítom a vállára terített takarót, amely éppolyan barátságosan színes, mint Remus levendulától illatozó, szenvedéllyel és szeretettel táplált naplója.

Emlékszem még a vallomásoktól túlfűtött lapokra, a könnyed szavakra, a zavarba ejtően merész kifejezésekre, minden gondosan formált betűre, és az alattuk forró csókban egyesülő két alakra. Láthatatlan kötelék láncolta őket egymáshoz, és a fiam kótyagos volt a boldogságtól. Most viszont gyászban fuldoklik.

Fogadd hálával Azkabant, Sirius!


Puszi Nektek, élvezzétek a tavasszal kevert őszidőt így a tél közepén! ^^’’