Boldog szülinapot, Remus! [SLASH]

"Ha egyszer tavasz akar lenni: az összes jégpáncélok hiába erőlködnek és tiltakoznak." / Juhász Gyula

Ehm, magyarázkodom meg panaszkodom, oké? ^^''

Undorítóan hosszú, idegbajos kifakadásokkal teli hónapok vannak mögöttem – s igazság szerint még mindig tartanak. December végén meghaltam picit, mert nehezemre esett elviselni a magánszférám kivégzését (úgy alakultak a dolgok, hogy Papácskámnak ide kellett költöznie hozzánk – aki rendelkezik beszélési-és kötözködési kényszerrel született családtaggal, az valószínűleg átérzi az összeroppanásom okát), aztán hetekbe telt, mire úgy-ahogy megszoktam az új helyzetet. Nem volt könnyű, mert meg kellett tanulnom, hogyan lehet koncentrálni tévézajok, beszédfoszlányok, illetve zacskózörgések kereszttüzében. Nem hittem volna, hogy ennyire hiányozhat a csend meg az egyedüllét. Pláne, hogy rendszerint bennem szokott zűrzavar lenni, nem pedig a környezetemben. ^^''

Egyébiránt érettségikre készülnék készülök (már túl vagyok két próba írásbelin, mindkettő nevetségesen egyszerű volt), emelt magyar előkészítőre járok (imádom *.*), egyetemekkel meg tanfolyamokkal szemezgetek, és könyvekkel (Takami Kósun – Battle Royale, Stephen King - 63/11/22, Jodi Picoult – Gyere haza, Lauren Oliver – Mielőtt elmegyek, Dean R. Koontz – Shadow Street 77) tartom magam életben. 

Unalmas fecsegés vége, Remusnak írt villámszösz itt:

Mélysötétséget borít rá a selyemkendő; hosszan ringó végei időnként megcsiklandozzák az arca két oldalát, s ilyenkor halkan felkuncog. Közben fülel (huncut szuszogás, érzékborzoló nevetés, jóleső sóhajok), vakon tapogatózik (feszes bőr alatt húzódó izmok, gömbölyű hús, finoman ívelt orr-és állvonal), aztán megérzi Sirius testének melegét a hátának simulva. Loboncos, esőillatú hajzuhatag cirógatja meg a vállait - egy érzéki száj ízleli meg a nyakát -, mellkasán pedig örökké kócos fürtök szaladnak végig, ahogy James elszántan belenyal a köldökébe. A fiút körüllengő vadvirágillat Lily Evanst idézi.

Bizsergés, borzongás, forróság.

- Boldog születésnapot! – suttogja a két bársonyosan mély hang percekkel később. Remus csak hálás mosolygásra képes.

Csók, mostantól megpróbálok gyakrabban idepislogni! ^^''

Boldog karácsonyt!

Egy adventillatú szoba, egy mókás kis karácsony(?)dal a Kerozintól, jókedvmorzsák és egy nagy bögre citromtea - avagy Remie befészkelte magát a kis kuckójába, és nekiállt alkotni. A végeredmény lentebb megtekinthető, kivételesen talán picit (hm, icipicit, nagyon halványan, szinte észrevehetetlenül) mosolyog is. ^^ Egyébiránt hoztam pár villámhírt.

Firstly. Rendkívüli meglepetésemre sikeres lett a nyelvvizsgám. :) Igen, igen, köszönöm a tapsot. ^^

Secondly. Ünnepélyes-fenyős külcsínnel szerettem volna meglepni az oldalt, de a hangulatom csak ezt a kékeset engedte. Szerintem nem vészes. Szerintetek?

Thirdly. Ez a két gyönyörűség dobogtatja a pici szívem (örülök, hogy legalább véleményezőként részt vehettem ezeken a kihívásokon). ^^

        

Fourthly. Ezeket a zenéket hallgatom mostanság, hátha segítenek ráhangolódni az ünnepi készülődésre: Rockin’ around the Christmas tree, Christmas is all around, All I want for Christmas, Last Christmas. Remélem, Nálatok bejön az elképzelésem. ^^''

Szösz itt:

- A családoddal kéne ünnepelned a karácsonyt, Tapmancs – mondta Remus. –  Idén ajándékokat sem vettem. Nincs értelme itt lenned.

Hozzásimult a szüntelenül kattogó radiátorhoz, s makacsul kerülte Sirius tekintetét - mintha ezzel elérhetné, hogy a fiú ne lássa a kopott függönyt, a cukorpapírokkal teleaggatott, csenevész fenyőgallyat meg a poros rendetlenségben vigyorgó, véres ruhakupacokat. Lehunyta a szemét, de a csizmatalpak alatt megint felnyögött a padló. Aztán az orra megtelt a mézeskalács édes, gazdag illatával.

- Te vagy a családom, tudod jól – súgta Sirius. Térdei megroppantak, amint leguggolt elé. – És megígérted, hogy te leszel az ajándékom is.

Remus mohón visszacsókolta; és gondolatai elvesztek a szerelemsóhajok neszeiben...

Szerintem is nyálas. XD De legalább kibukott belőlem valami... ^^''

Nem nagyon leszek gépközelben, úgyhogy most kívánok Nektek meghitt, mosoly-meleg percekkel teli, szeretetben és nevetésben fuldokló, boldog karácsonyt! :) Tegyétek a legalsó polc leghátsó zugába a problémáitokat és a negatív gondolataitokat erre a három napra - biztosan rájuk fér a porosodás. Bízom benne, hogy mikor újra kénytelenek lesztek feléjük nyúlni, megtalál Benneteket minden megoldás, és elszáll a keserűség... 

Csóközön, vidámuljatok a Tíz kicsi rénszarvassal! :D

Panasz, semmi más

Vidámsággal, mézeskalácsillattal és önfeledt boldogsággal akartam pötyögni ezt a bejegyzést (kárpótlásul a másfél havi kimaradásomért), de Mosolymanóm meglógott – azt hiszem, Idő uraságot és Múzsa nénit igyekszik elcsípni egy napsütéses vidéken. Október utolsó hetén láttam őket utoljára, azóta egy árva szót sem hallottam felőlük. Talán Szentestére megérkeznek...

Az a helyzet, emberkék, hogy hetek óta üldögélek a padlón (értsd jól), nevetésmorzsákra várok egyre türelmetlenebbül, s közben beengedtem Rosszkedvet - megint -, akibe Pesszimizmus kapaszkodik makacsul. A jelenlétükben elég nehéz nem észrevenni az otthonomban keringőző feszültséget, kizárni a jövőmet fenyegető hangokat (aki tudja, hogy egyetemre akartam menni, az valószínűleg azt is tudja, miről beszélek most) és gondtalanságot tettetni. Egyébként túl vagyok egy nyelvvizsgán (december 21-én fog kiderülni, hogy megbuktam átmentem-e), néhány internethiányos napon, s minden lelkesedés nélkül próbálok készülni az érettségikre – ezt is értelmetlennek érzem már.

Igyekszem azért kimászni a gödörből. Elsején színházban voltam (Az ember tragédiájának egy különösen pornográf előadását néztük meg páran – Madách biztosan forog a sírjában), másodikán az egyik barátnőm szalagavatóján tapsikoltam, nyolcadikán pedig a sajátomon. Most szombaton Bécsben jártam a sorstárs-barátnőmmel; gyönyörűek a fények, a karácsonyi díszítés az utcákon, az emberek kedvesek és segítőkészek, de a beázhatatlannak hitt csizmám két perc után megtelt vízzel, úgyhogy kissé megfáztam... Minden jóban van valami rossz, nem igaz?

Kicsit fandom-szagúbb híreim is vannak. Fentebb már említettem az internet-kimaradásomat; ennek következtében félretettem a Vakáció Kihívásra szánt novellámat, felé sem szagoltam, aztán valamikor a napokban észrevettem, hogy a publikálási szakasz épphogy elkezdődött. Magyarán befejezhettem volna kicsúszás nélkül, ha jobban odafigyelek... A hab tortán természetesen a Főnix Rendje Kihívás, ami egy az egyben kipurcant – földet rá, amíg Saszta nem jelentkezik.

Összességében a letargiám teljes, de remélhetőleg nem örökérvényű. Idén mindenesetre hidegen hagy az advent, a karácsonyi készülődés meg a lakásdíszítés. Villámszöszt sem tudtam most hozni, bocsánat.

Legközelebb összeszedettebb és kevésbé panaszkodós leszek, ígérem.

Legyetek jók!

"There’s nothing to lose, when no one knows your name..."

Eredeti cím: Sala samobójców (jamm, lengyel ^^'')

Angol cím: Suicide room

Magyar cím: Öngyilkosok szobája (szinkronizálva még nincs ?)

Játékidő: 110 perc

Főszereplők: Jakub Gierszal (Dominik), Roma Gasiorowska (Sylwia) Agata Kulesza (Beata), Krzysztof Pieczynski (Andrzej), Bartosz Gelner (Aleksander)

A magyar feliratos előzetest itt tekinthetitek meg.

Mulatságos, milyen könnyed egyszerűséggel szippantott magába ez a film. Öt perc kellett csak, és a kezdeti tartózkodásomat őszinte érdeklődés, azt pedig megszállott rajongás váltotta fel. Nem bírok betelni vele: újra és újra látni akarom, átélni, érezni – elszörnyedni és megkönnyezni. Csodálni Jakub Gierszal hátborzongatóan hiteles alakítását, akkor is, ha fáj. Nehéz kikerülni a hatása alól, túlságosan elgondolkodtató. Túlságosan megrázó...

Nem akarok tartalmat írni (a cím így is elég beszédes), mert képtelen volnék puszta szavakkal visszaadni azt a nyomasztó hangulatot, ami körbeöleli a művet, a manipulálás, a virtuális világ hatalmát, vagy megfogalmazni Dominik lelkének töréseit, a fiú kétségbeesését és fokozatos leépülését. Ezt látni kell. (És itt jegyzem meg zárójelben, hogy Jakubot nézni külön öröm: nem kifejezetten jóképű – néha inkább azt mondanám rá, szép -, de márványbőre, feltűnően kék szeme és gyönyörűséges keze miatt igazán szívdobogtató látvány. ^^'' Oldalt láthatjátok.)

Szóval, nézzétek meg! Tényleg szenzációs...

Játék a tüzzel [SLASH?]

Négy hét kimaradás után újra itt - inkább címszavasan, semmint értelmesen... Lássuk.

Végigvéleményeztem, pontoztam a Méltatlanul Mellőzött Párosok Versenyét. Egyik-másik történet igazán szépen kidolgozott, gördülékeny és megkapó, úgyhogy ajánlom figyelmetekbe mindet - ugyan a szavazási határidő már rég lejárt, s a győztesek is kihirdetésre kerültek...

Saszta híján megint lemondtam a Főnix Rendje Kihívás szervezéséről. Nem tudom, újraéleszthető-e még, illetve felkelthető-e az érdeklődés ismét - de egyelőre a legjobbakat remélem. Elsősorban azt, hogy drága szervezőtársam ad magáról némi életjelet a közeljövőben...

A Vakáció Kihívásra szánt novellám félkész, valószínűleg be is fejezném a leadásra, viszont tekintve, hogy holnaptól beláthatatlan ideig nem lesz internetem, esélytelen, hogy publikálásra kerüljön szegénykém. Mindazonáltal a történetet nem hagyom elkallódni, túlságosan szeretem írni...

Anime-mániám picit csitult, mostanában inkább filmeket falok. Elhoztam a listámat: Donnie Darko (megint), Ha eljön Joe Black (Anyával), Brokeback mountain (szívembe zárva, nem eresztve), Imák Bobbyért (homofóboknak szeretettel) és Suicide room (bővebben új bejegyzésben).

Még apró hír: október 24-én volt a kuckóm szülinapja. *Remie rohan gyerekpezsgőt bontani*

Hoztam szöszt is. Nem vidám.

A tűz varázstáncolása olyan, gondolta Remus, mint a vércseppek visongása őszi estéken. Mindkettőt bűvöletnyi perc okozza, egy homályba suttogott szó, kábult mágia. Éles lobogásba feledkeznek: a kékarany tekergőzés pajkos, alig-érintő ujjak után nyújtózkodik részeg vonaglással, míg a mély bordó gyöngyök sikoltó élvezettel bújnak az ezüstpenge simogató hidegsége alá. Bódító látványt nyújtanak. Elfeledtetik a magányt.

Sirius elkapja a pillantását - éhező lángok kapnak incselkedő tenyere után -, s úgy nézi, mintha tudná. Mintha látná a pulóver takarásában megbúvó skarlát betűket, a márványbőrbe vájt vörös árkokat, melyek fájón lüktetnek, követelnek.

Szenvedés-fekete tekintet.

Remus védekezőn maga köré fonja a karjait - hiába. Bűbájrab lett ő is.

Rosszkedvű és negatív vagyok ma (azt hiszem, látszik), nem tesz jót ez a szeles-esős, szürke idő...

Puszik!

"The morning sun is rising…" [SLASH]

Barack és meggy illata fodrozódik a szobácskámban, a Journey a kissé télaromájú Wheel in the sky című szépségét dalolja nekem (videót ne nézzetek hozzá, mert siratósan szörnyű XD), én pedig bőszen firkálom a Vakáció Kihívásra szánt mütyüröm legújabb vázlatát. :) Lassan és nyögvenyelősen haladok, de a lötyögős csontvázdarabkák már a helyükön vannak - csak az "öltöztetés" van hátra. ^^ Egyébként valószínűleg senki nem fogja szeretni szegénykémet, mert túl sok lesz az erotika, a slash meg az unalmas jelzőhalmozás; ráadásnak képtelen vagyok elvonatkoztatni a fejemben éldegélő Teddytől - ezért magamban már csak a Csillámfarkas kistestvéreként gondolok a történetre. ^^'' Más kérdés, hogy bizonyos szempontból erősen hajaz az Apaszemmelre.

Anime. Még tart a rajongásom, úgyhogy a múlt héten megnéztem a Koisuru Boukunt (picit több a meztelen férfitest, mint általában ^^''), hétfőn pedig belekezdtem a Gakuen Heavenbe (képtelen vagyok eldönteni, tetszik-e vagy sem, mindenesetre igazán szépek a rajzok *.*) meg Katie ajánlására a Hetaliába. Öhm, utóbbin nevetve sírok még mindig, és kínkeservvel igyekszem megjegyezni a karakterek neveit. ^^''

Gyors fecsegés vége, J/S/R szösz itt:

Lázgyöngyös homlokot, betegpírral lepett arcot, forró, cserepes szájat érintenek bűnös ajkai, miközben a telihold lassú élvezettel feljebb hág a koromsötét égen, ezüst árnyékokat rajzolva köréjük. James ujjai félhosszú tincsekkel játszanak, fésülgetnek, ám bűntudatosan rezzennek odébb, mikor Sirius egy sóhajjal (Remus) viszonozni kezdi a verejtékes cirógatást. Falánk nyelvek simulnak össze, kótyagos cuppanások, elfúló nyögések hangzanak, izzadt testek tapadnak egymáshoz - míg odalent egy fiú most, éppen most veszti el lelkének egy újabb szilánkját…

Remus átvérzett kötésekkel fog reggel puszit lehelni párja nyakára, James pedig náthásan, kaparó torokkal fogja lesni kettejüket a szenvedélyszínű baldachin oltalmából - addig azonban csak az ő csókjainak van visszhangjuk.

Pihenős hétvégét kívánok, sétáljatok sokat a tavasz-melegben! :)

Öszidö, anime-láz, szösz [SLASH?]

Ha jól számolom, megint három hétig nem lestem be a kedvenc kuckómba. ^^’’ Illetve igen, de akkor csak az őszszínes külcsínt sikerült összedobnom - most azonban hoztam pár életmentő nyalánkságot is. Itt az egyik, itt a másik, itt pedig a harmadik. Csodálatosak, fülbemászóak, ihlethozók; nekem mindig megdobban a kicsi szívem, ha meghallom őket. *.* Egyébként az animék (Junjou Romantica, Sekaiichi Hatsukoi), amikből származnak, szintén szívmelengető gyönyörűségek, úgyhogy akit nem rettentenek el a csókolózó, szépre rajzolt fiúk, az feltétlenül lessen beléjük! *.* Engem mostanában tényleg csak ők éltetnek. Merthogy ugye iskolaidő van. És ez idén felkiáltójelesen szörnyű, mert… izé, inkább nem sorolom fel az okokat, túl hosszú lenne a lista. ^^’’

Nos. Más érdemivel nem tudok szolgálni: a Vakáció Kihívásra szánt novellámból még mindig csak egy vázlat van kész, a Főnix Rendje Kihívás meghalt, mielőtt igazán megszületett volna (Saszta nélkül mit sem érnek a terveim), a James/Remus/Sirius novellácskám viszont úgy tűnik, kezd alakulgatni. Majd meglátjuk, mivel mi lesz, illetve hogy mikor kopogtat be hozzám Idő bácsi… Öhm. Mai Holdmosolygás megtekinthető lentebb, a kuszaságáért, érthetetlenségéért felelősséget nem vállalok. ^^’’

Ujjongó csókok visszhangjától édes a levegő.

Kezei még őszszínű tincsekkel, sóhajtó ajkakkal incselkednek, cirógatva siklanak a hegek, horzsolások mentén, kényeztetnek, simogatnak, hívogatnak, ám a várt borzongató, mohó ölelés most elmarad. Remus mocorogni kezd (elhúzódik), az ingéért nyúl, s ahogy szemei elvesztik élénk sóvárgásba révedt boldogságukat, az ő metamorf frufruja is bús-barnává fakul. Éjtekintete némán követi a varázsló ujjait, melyek egy fényképalakot érintenek helyette gyengéd, kétségbeesett szeretettel - egy bársonyfekete hajú fiatal fiút, aki a halálból is képes csábítani, béklyóban tartani, régvolt szeretkezéseket felidéztetni… Önző módon kísérteni, és szellemszerelemmel kínozni őt.

Dora szikrázva rajongó színei mindig hatástalanok lesznek az ébenszenvedéllyel (Siriusszal) szemben…

Napsütötte, őszillatú hetet kívánok! :)