Nézz rá, Meda – suttogta a fülébe szellemkedvese –, nézd
a gyengédséget a szemében!
És Andromeda kelletlenül rájuk pillantott. Remus
kamaszos szégyenlősséggel egymásba fűzte az ujjaikat a lány gömbölyű hasa
előtt, s tekintetében aranyszikrák csillantak meg, ahogy mosolygó pajkossággal
előrehajolt, hosszú, szenvedélyes csókkal ajándékozva meg szerelmét.
Hevességüktől Dora mulatságosan színes szalmakalapja messzire szállt; az előbukó,
alkonyrózsaszín hajfürtök derűsen szökkentek fel a szellőgyermekek hátára. A
házaspár nevetett, aztán a férfi megérintette a kettejük közé szoruló pocakot.
Szeretetteljes mozdulat volt.
Tényleg azt hiszed,
hogy valaha is fájdalmat okozna a lányunknak?
A
boszorkány sóhajtott, elernyedt. Megrázta a fejét.
Ted pedig büszkeséggel keveredő elégedettséggel
vált semmivé.
Legutóbbi elképzelésemmel szemben ma sem fogok fecsegni.
Utolért ugyanis az érettségi-pánik. ^^'' Igen, tudom, hogy már csak két hetem
maradt abból a bizonyos hatból, aminek hírét olyan lelkes örömmel fogadtam... de
túlságosan lefoglaltak a magánéleti-családi problémák. >.< A feszültség
még mindig megvan, növekszik is, viszont muszáj egy viszonylagosan jó eredményt
összehoznom a szóbelin... Öhm, panasz-izé vége, örüljetek a napsütésnek! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése