"We're half way there..."

Múzsa néni megrémült a nagy pelyhekben hulló, februári hótól, és elutazott egy napfényes nyárvilágba. Remélem, estére hazaér, mert az ő támogatása nélkül egy betűt sem vagyok képes pötyögni a kihívásos novellámhoz – délelőtt próbálkoztam, de csupán egy hozzá kapcsolódó (?) százszavast sikerült írnom. Ő az:

Nevetős nyáréj volt, csillagragyogás lopta el a gyengén derengő, sovány holdsarló erejét. A tiszta égen kacéran pislogó pöttyök után nyújtózkodó két alakot harmatos fűszálak tartották gyengéd ölelésben, miközben ők hanyatt fekve énekeltek a megbűvölt, ócska magnóból üvöltő Bon Jovival. Percekkel később a hangjuk önfeledt, gurgulázó kacagásba fulladt, mert Teddy vígan táncoló tincsei élénk rózsaszínbe öltöztek Remus szeretetteli cirógatásától.

Néhány óra elteltével hazaindultak a lankás domboldalon, egymásba kapaszkodva, lágyan mosolyogva. Egy szót se szóltak, már csak a tücskök ciripelése hallatszott, de a hajnalcsókok levendulaillatot árasztottak, s az arcukat nem csupán a virgonc szellők simogatták, hanem egy bolondozó fiatal nő szellemkeze is.

Igen, újabban megint Bon Jovi-függő vagyok, nyakra-főre hallgatom a Livin' on a prayer című csodát, és elképzelem a Drágákat, amint dalolják. ^^'' Gáz vagyok, elismerem, szabad rajtam nevetni! :)

(Ha kimerészkedtek a mínusz fokokba, legyen több eszetek, mint nekem, és húzzatok a buksitokra sapit! ^^)

Puszi!